Kajmánhalak

A kajmánhalak családja (Lepisosteidae) a csontoshalak mára már csak a nyugati féltekén megtalálható csoportja, elterjedtek Észak- és Közép-Amerikában, valamint Kubában. Fosszilis maradványaik világszerte ismertek, sőt késő-kréta korú, európai leleteik előkerültek már Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Romániában – és Magyarországon is.

Ma e halak 2 génuszának (Atractosteus és Lepisosteus) 7 faja ismeretes. Méretük változatos, a különböző fajok átlagos testhossza 0.9-1,2 méter körül változik, a legnagyobbra növő faj, a nagy aligátorhal (Atractosteus spatula) azonban elérheti a közel 3 méteres testhosszt és a 136 kg-os testtömeget. Testük hosszú, hengeres, fejük főbb morfológiai bélyegei némiképp hasonlóak a krokodilfélékéihez (innen ered nevük is). Noha közepesen nagy- illetve nagytestű halakról van szó, melyek harapása fájdalmas lehet, az emberre nézve egyik sem jelent életveszélyt. A kajmánhalak családjának minden faja ragadozó, táplálékuk jobbára halakból és kétéltűekből áll. Bár leginkább édesvizű mocsarak és lassú folyású vizek lakói, bizonyos fajok időnként felkeresik a sós-ill. brakkvízi (félsósvízi) élőhelyeket. A kajmánhalak valódi élő kövületek, megjelenésüket a tudomány a kora-kréta időszakra teszi, eszerint nagyjából 130 millió éve léteznek Földünkön.

Anatómiai sajátosságaik révén a kajmánhalakhoz tartozó leleteket könnyű beazonosítani az iharkúti gerinces-leletanyagban. Iharkúti leleteik csigolyákat, pikkelyeket, fogakat, különböző koponyaelemeket és egy supracleithrumot takar. Csigolyáik felépítése jellegzetes, fej felől eső ízesülési felületük domború, farok felőli pedig homorú (opisthocoel csigolyák). Pikkelyeik csontos bázisán egy vastag, zománcszerűen csillogó, ganoin-anyagú réteg van, mely rendkívül ellenállóvá teszi a pikkelyeket. Fogaik alapjuknál hosszanti bordázottságot viselnek, csúcsuk az állkapcsokban elfoglalt pozíciójuktól függően lehet kúpos, vagy dárdaszerű. A leletanyagban koponyaelemeik között szerepelnek alsó- és felsőállkapcsi elemek, valamint a koponyatető ugyancsak ganoinnal díszített bőrcsont-elemei. Az supracleithrum a mellúszó több csontból álló bázisának egy dermális eleme, mely ívelt, szintúgy ganoinnal díszített csontelem.

A pikkelyek ganoin-rétegének pásztázó elektronmikroszkópos vizsgálata, a fogak morfológiai vizsgálata, valamint a supracleithrum hát felőli artikulációs felületének bélyegei alapján az iharkúti kajmánhalakat az Atractosteus génuszba soroltuk.

E halak gasztronómiailag nem kifejezetten értékeltek, a sporthorgászok köreiben azonban annál is népszerűbb célpontok. Minthogy kültakarójuk kemény, páncélszerű, a nagytestű kajmánhalakat a horgászok gyakran íjjal, íjpuskával ejtik el (= „bowfishing” azaz „íjhorgászat”). Minthogy pikkelyeik módfelett ellenállóak, a karibi őslakosok e halak lenyúzott irháját egykor mellvértként, pikkelyeiket pedig nyílhegyként használták.

Egy 236 cm hosszú nagy aligátorhal (Atractosteus spatula), mellette a Field Múzeum egyik technikusa (Grande, 2010 nyomán)
Egy 236 cm hosszú nagy aligátorhal (Atractosteus spatula), mellette a Field Múzeum egyik technikusa (Grande, 2010 nyomán)
Az iharkúti Atractosteus rekonstrukciója (grafika: Pecsics Tibor)
Az iharkúti Atractosteus rekonstrukciója (grafika: Pecsics Tibor)
A nagy aligátorhal (Atractosteus spatula) koponyája
A nagy aligátorhal (Atractosteus spatula) koponyája

© Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció

Kapcsolat: magyardino@gmail.com | Tel: +36308954004