Villányi triász gerincesek kutatása
A villányi triász Sauropterygiak vizsgálata
A Sauropterygiak a mezozoikum egyik sikeres és igen diverz tengeri hüllő csoportját alkották. Bár tudományos vizsgálatuk már a gerinces paleontológia megszületésével egy időben (19. század eleje) megkezdődött, ennek ellenére filogenetikai kapcsolataik még nem teljesen tisztázottak. A legáltalánosabban elismert rendszerek szerint a Sauropterygia kládba soroljuk a Placodontiat és az Eosauropterygiat (Pachypleurosauria, Nothosauroidea, Pistosauroidea). A korai Sauropterygiak (Placodontia, Pachyoleurosauria, Nothosauroidea) élőhelyéül partközeli környezetek, intraplatform medencék és sekély epikontinentális tengerek szolgáltak (a Tethys-t és annak peremtengereit uralták, 1, 2 ábrák). Gyors radiációjukat követően (a perm végi tömeges kihalás után), diverzitásuk a középső- és a késő-triász idején hanyatlásnak indult, a triász végére kihaltak (egyidőben a melegebb, epikontinentális tengerek eltűnésével). Ezzel szemben a Pistosauroideak túlélése és sikeressége leginkább annak köszönhető, hogy képesek voltak alkalmazkodni a pelágikus életmódhoz. A Plesiosauriak világszerte elterjedtek és a tengeri hüllők egyik legdiverzebb csoportjává váltak, míg végül a kréta végén kihaltak. A Sauropterygiak maradványai előkerültek Európából, Észak-Afrikából, Nyugat-Ázsiából, Dél-Kínából, valamint Észak-Amerika nyugati részéről.
A tengeri hüllők, így a Sauropterygiak vizsgálata nagy segítséget jelenthet az evolúciós mintázatok (például a tömeges kihalások és ezeket követően az élet újbóli felvirágzása, vagy a másodlagos vízhez való alkalmazkodás 3. ábra) megértésében. Testhőmérséklet- és hőszabályozási mechanizmusaik vizsgálatával, fény derülhet az ökológiai és evolúciós tulajdonságaikra. A Sauropterygiak kitűnő iskolapéldái a másodlagos vízhez való adaptációnak, ezáltal vizsgálatuk segítheti más, szintén tengeri életmódhoz alkalmazkodott gerinces csoport evolúciójának pontosabb megértését.
A Kárpát-medencén belül több kutató is vizsgálta a Sauropterygiakat. Nopcsa 1928-ban hosszasan tanulmányozta a nothoszauruszokat. A bihar-hegységi gerinces őslénytani kutatások Jurcsák Tibor vezetésével 1969-ben kezdődtek. Az Élesd (Aleşd) melletti középső-triász rétegekből Nothosaurus genushoz sorolt maradványok kerültek elő.
A 19. század végén és a 20. század elején hazánkban is előkerültek az első dokumentált Sauropterygia maradványok. Laczkó Dezső által 1889-ben megtalált, majd Otto Jaekel (1902, 1907) és Olivier Rieppel (2001) által tanulmányozott Placochelys placodonta Magyarország legjelentősebb őslénytani emlékei közé tartozik (4. ábra). A tudomány számára pedig a triász időszaki, tengeri életmódhoz alkalmazkodott Placodontiak egyik legjobban megőrződött és a csoport evolúcióját tekintve különösen fontos képviselője. Lőrenthey (1907) és pár évvel később ifj. Lóczy (1912) is a Nothosaurus genushoz sorolt maradványokat említett a villányi vasútállomással szemben található kőfejtőből.
Szerencsére a Sauropterygiak kutatásának egyre több és több hazai vonatkozása van. Néhány izolált nothoszaurusz fog bukkant elő a Mecsek különböző rétegtani szintjeiből. A felsőörsi középső-triász mészkő rétegekből egy nothoszaurusz mandibula töredék került elő. 2012-ben újra a Villányi-hegység került a figyelem középpontjába: a Somssich-hegyen 2011 óta működő építkezésnek köszönhetően, a templom-hegyi régi siklóbevágásból ismert triász formációk új feltárása jött létre. Pozsgai Emilia a siklóbevágás mellett, az építkezés területén is kutató geológus figyelt fel néhány fogra, csigolyára és végtagelemre. 2012 tavaszán Ősi Attila és kutatócsoportja csatlakozott a kutatómunkához, melynek eredményeként több száz triász gerinces maradványa került elő. A jól ismert késő-kréta iharkúti lelőhely után, a villányi lelőhely nyújthatja a második, szisztematikusan gyűjthető mezozóos gerinces fosszília együttest. Az építkezés területéről, a középső-triász Templomhegyi Dolomit Tagozat rétegeiből számos, főként Nothosauria fog-, és csontmaradvány, egy a Nothosaurus genushoz sorolható töredékes mandibula, valamint több Placodontia fog-, és fogtöredék, illetve rengeteg azonosítatlan csonttöredék került elő. A klasszikus villányi siklóbevágás feltárásának késő-triász Mészhegyi Homokkő Formáció és a kora-jura Somssichhegyi Mészkő Formáció rétegeiből egyebek mellett áthalmozott Nothosauria fog és csontmaradványok, valamint Placodontia fogtöredékek kerültek elő. A Sauropterygiak vizsgálata tehát korántsem tekinthető befejezettnek, és minden bizonnyal tartogat eredményeket a jövőben is, melyben talán része lehet a nemrégiben felfedezett magyarországi, villányi előfordulásuknak is.