Villányi triász gerincesek kutatása

A villányi triász Sauropterygiak vizsgálata

A Sauropterygiak a mezozoikum egyik sikeres és igen diverz tengeri hüllő csoportját alkották. Bár tudományos vizsgálatuk már a gerinces paleontológia megszületésével egy időben (19. század eleje) megkezdődött, ennek ellenére filogenetikai kapcsolataik még nem teljesen tisztázottak. A legáltalánosabban elismert rendszerek szerint a Sauropterygia kládba soroljuk a Placodontiat és az Eosauropterygiat (Pachypleurosauria, Nothosauroidea, Pistosauroidea). A korai Sauropterygiak (Placodontia, Pachyoleurosauria, Nothosauroidea) élőhelyéül partközeli környezetek, intraplatform medencék és sekély epikontinentális tengerek szolgáltak (a Tethys-t és annak peremtengereit uralták, 1, 2 ábrák). Gyors radiációjukat követően (a perm végi tömeges kihalás után), diverzitásuk a középső- és a késő-triász idején hanyatlásnak indult, a triász végére kihaltak (egyidőben a melegebb, epikontinentális tengerek eltűnésével). Ezzel szemben a Pistosauroideak túlélése és sikeressége leginkább annak köszönhető, hogy képesek voltak alkalmazkodni a pelágikus életmódhoz. A Plesiosauriak világszerte elterjedtek és a tengeri hüllők egyik legdiverzebb csoportjává váltak, míg végül a kréta végén kihaltak. A Sauropterygiak maradványai előkerültek Európából, Észak-Afrikából, Nyugat-Ázsiából, Dél-Kínából, valamint Észak-Amerika nyugati részéről.

A tengeri hüllők, így a Sauropterygiak vizsgálata nagy segítséget jelenthet az evolúciós mintázatok (például a tömeges kihalások és ezeket követően az élet újbóli felvirágzása, vagy a másodlagos vízhez való alkalmazkodás 3. ábra) megértésében. Testhőmérséklet- és hőszabályozási mechanizmusaik vizsgálatával, fény derülhet az ökológiai és evolúciós tulajdonságaikra. A Sauropterygiak kitűnő iskolapéldái a másodlagos vízhez való adaptációnak, ezáltal vizsgálatuk segítheti más, szintén tengeri életmódhoz alkalmazkodott gerinces csoport evolúciójának pontosabb megértését.

A Kárpát-medencén belül több kutató is vizsgálta a Sauropterygiakat. Nopcsa 1928-ban hosszasan tanulmányozta a nothoszauruszokat. A bihar-hegységi gerinces őslénytani kutatások Jurcsák Tibor vezetésével 1969-ben kezdődtek. Az Élesd (Aleşd) melletti középső-triász rétegekből Nothosaurus genushoz sorolt maradványok kerültek elő.

1. ábra Nothosaurus fejrekonstrukciója
1. ábra Nothosaurus fejrekonstrukciója
2. ábra Cyamodus testrekonstrukciója
2. ábra Cyamodus testrekonstrukciója
3. ábra Nothosaurus testrekonstrukciója
3. ábra Nothosaurus testrekonstrukciója

A 19. század végén és a 20. század elején hazánkban is előkerültek az első dokumentált Sauropterygia maradványok. Laczkó Dezső által 1889-ben megtalált, majd Otto Jaekel (1902, 1907) és Olivier Rieppel (2001) által tanulmányozott Placochelys placodonta Magyarország legjelentősebb őslénytani emlékei közé tartozik (4. ábra). A tudomány számára pedig a triász időszaki, tengeri életmódhoz alkalmazkodott Placodontiak egyik legjobban megőrződött és a csoport evolúcióját tekintve különösen fontos képviselője. Lőrenthey (1907) és pár évvel később ifj. Lóczy (1912) is a Nothosaurus genushoz sorolt maradványokat említett a villányi vasútállomással szemben található kőfejtőből.

4. ábra Placochelys placodonta rekonstrukciója Otto Jaekel munkája alapján.
4. ábra Placochelys placodonta rekonstrukciója Otto Jaekel munkája alapján.

Szerencsére a Sauropterygiak kutatásának egyre több és több hazai vonatkozása van. Néhány izolált nothoszaurusz fog bukkant elő a Mecsek különböző rétegtani szintjeiből. A felsőörsi középső-triász mészkő rétegekből egy nothoszaurusz mandibula töredék került elő. 2012-ben újra a Villányi-hegység került a figyelem középpontjába: a Somssich-hegyen 2011 óta működő építkezésnek köszönhetően, a templom-hegyi régi siklóbevágásból ismert triász formációk új feltárása jött létre. Pozsgai Emilia a siklóbevágás mellett, az építkezés területén is kutató geológus figyelt fel néhány fogra, csigolyára és végtagelemre. 2012 tavaszán Ősi Attila és kutatócsoportja csatlakozott a kutatómunkához, melynek eredményeként több száz triász gerinces maradványa került elő. A jól ismert késő-kréta iharkúti lelőhely után, a villányi lelőhely nyújthatja a második, szisztematikusan gyűjthető mezozóos gerinces fosszília együttest. Az építkezés területéről, a középső-triász Templomhegyi Dolomit Tagozat rétegeiből számos, főként Nothosauria fog-, és csontmaradvány, egy a Nothosaurus genushoz sorolható töredékes mandibula, valamint több Placodontia fog-, és fogtöredék, illetve rengeteg azonosítatlan csonttöredék került elő. A klasszikus villányi siklóbevágás feltárásának késő-triász Mészhegyi Homokkő Formáció és a kora-jura Somssichhegyi Mészkő Formáció rétegeiből egyebek mellett áthalmozott Nothosauria fog és csontmaradványok, valamint Placodontia fogtöredékek kerültek elő. A Sauropterygiak vizsgálata tehát korántsem tekinthető befejezettnek, és minden bizonnyal tartogat eredményeket a jövőben is, melyben talán része lehet a nemrégiben felfedezett magyarországi, villányi előfordulásuknak is.

A villányi triász leletanyagon belül az egykori ragadozó tengeri hüllőkkel Segesdi Martin foglalkozik, kutatómunkáját pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő) Nemzeti Tehetség Programja (NTP-NFTÖ-16-0257) támogatja.

A villányi csontok nagy része izolált (különálló), eddig csupán egyetlen részleges csontváz került elő, mely egy kistermetű ragadozó vízi hüllő maradványa. A leggyakoribb maradványok az Eosauropterygiák közé sorolható tengeri életmódhoz alkalmazkodott ragadozó hüllőktől származnak (közéjük tartoznak a Nothosaurusok is). Villányból is több Nothosaurus csont ismert, ezek közül főleg az állkapcsok és a koponya többi része alapján állapítható meg mely fajokkal állunk szemben. Az eddig megismert állkapcsok (méretük, fogaik száma és elhelyezkedése alapján) az Európa több hasonló korú lelőhelyeiről is ismert, akár 4-5 m-es testhosszt is elérő Nothosaurus giganteushoz tartoznak. Az állkapcsok mellett előkerült egy részleges koponya is, ami viszont egy másik (egyelőre közelebbről nem meghatározott) Nothosaurus fajt képvisel. A villányi leletek amellett, hogy pontosítják a Nothosaurus giganteus elterjedési területét, azt is elárulják, hogy a lelőhelyen két ragadozó Nothosaurus is élt egymás mellett. További csontmaradványok arra is utalnak, hogy mellettük más ragadozó tengeri hüllők is éltek a területen, ám ezek megismeréséhez további vizsgálatok és újabb leletek szükségesek.

© Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció

Kapcsolat: magyardino@gmail.com | Tel: +36308954004